MitFozzunkMa.hu | 2010. október 6. 10:27
Benke Laci bácsi nagy elhatározásra jutott! A siófoki Tojásfesztiválon immár hagyomáson ismét Guinness rekordot szeretne megdönteni.
A tervek szerint a három napos rendezvény záróakkordjaként elkészítik a világ legnagyobb „Ínyencek tojásserpenyője” elnevezésű ételt. Benke Laci bácsi elmondta, nem egyedül leselkedik neki a feladatnak, hanem nemzetközi séfcsapat segítségével állnak az óriástűzhely mögé. Benke László azt is elárulta, hogy az örök kérdésre továbbra is keresi a választ a rendezvény helyszínén: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A jó humáráról ismert Laci bácsi aki évről évre egyre közelebb kerül a helyes válaszhoz: ma azt állítja: egyik sem, legelőször a kakas volt.

A Tojás Világszövetség egyébként 1999-ben október második péntekét választotta a Tojás Világnapjának, amellyel célja a tojás népszerűsítése, a tojás marketingjének erősítése, a tojással kapcsolatban kialakult tévhitek eloszlatása és a tojás egészséges étkezésben betöltött méltó helyének visszaállítása volt. A siófoki Nemzetközi Tojásfesztivál - amely 2010. október 8-10. között immár 8. alkalommal kerül megrendezésre - szervesen kapcsolódik e törekvésekhez. A rendezvény keretében ezért a népszerű szórakoztató programokon túl mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításra, szakmai konferenciára, tojásművészeti kiállításra, valamint népművészeti és kézműves vásárra is sor kerül.
A minden évben több ezer látogatót vonzó fesztivál a Balaton térségének legnagyobb szabású őszi rendezvénye, hatékonyan járulva hozzá az üdülési szezon meghosszabbításához. Ebben az évben a városközpontban zajló felújítási munkák miatt a programok kivételesen a Hajóállomáson és környékén kapnak helyet.
Ízelítő a programból:
2010. október 8. péntek:
10:00 Varnyú Country
11:00 „ Tojáspályázat ” díjkiosztó ünnepség
14:30 BNF
15:30 Fúvós zenekar- Balatonföldvár
Holdfény és napsugár tánccsoport
16:00 Első Magyarok Fehér Asztala Lovagrendjének felvonulása
Tojásudvar ünnepélyes megnyitója a „Fesztiválok Éve” jegyében
16:30 Varga Viktor
18:30 Magna Cum Laude koncert
21:00 Demjén Ferenc koncert
2010. október 09. szombat:
11:00 Mesejáték
13:00 Puskás Peti
14:00 SP
15:00 Anti Fittness Club
16:30 St. Martin
17:30 L.L. Junior
19:00 EDDA koncert
22:00 Deák Bill Gyula koncert
2010. október 10. vasárnap:
10:00 Guinness-rekord kísérlet a világ legnagyobb Ínyencek tojásserpenyője elkészítésére
Közben: Éneklő Szakácsok
Ihos József „ Kató néni”
12:00 Fesztiválebéd: a tojásétel elfogyasztása
13:00 Mc Hawer és Tekknő
14:00 Oszvald Marika és Csere László
15:00 Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész és koncertzenekara - Vendég: Nádas György
16:00 Mystery Gang
18:00 Apostol
Fellépnek még: Kadlott Károly, Perfect Dance Sportegyesület, „Blaue” Enzian Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület, Nosztalgia zenekar, Hot Jazz Band, Damietta Hastánccsoport, Extázis
Emellett:
Népművészeti és kézműves vásár, ételkülönlegességek tojásból, míves tojások, AMC mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás, Borudvar, Gyermekrajzpályázat, Tojásszimpózium (Baromfitenyésztési Szakmai Tanácskozás), Családi programok, kézműves foglalkozás.