Mit főzzünk ma | 2011. december 25. 18:19:00
Óvatosan ezzel a videóval! Ettől az ételtől akkor is meg lehet éhezni ha csak kattintgat" az ember a számítógép előtt!"
Ha nincs Flash lejátszód,
innen letöltheted a legújabb verziót!
A kelkáposzta leveleit 3 x 3 cm-es darabokra vágjuk, a szalonnát vékonyan felcsíkozzuk, a petrezselymet pedig megmosva nagyon finomra összeaprítjuk.
Először egy nagyobb serpenyőben a szalonnát lassan elkezdjük kipirítani. Amint elkezd pirulni, hozzáadjuk a gyöngyhagymát egy pici lével együtt.
Pár perc után rátesszük a kelkáposztaleveleket, és szépen lassan megfonnyasztjuk, majd a vége előtt még erős tűzön átpirítjuk az egészet. Figyeljünk arra, hogy a kelleveleknek nem kell puhára párolódniuk, elég, ha roppanósak maradnak, sőt: akkor lesz a legjobb!
A legvégén meghintjük az összeaprított petrezselyemmel, majd frissen őrölt borssal fűszerezzük, és ha szükségesnek érezzük, a végén utánasózunk.
Mindeközben serpenyőben olajat melegítünk, beletesszük a hússzeleteket, megborsozzuk, és mindkét oldalukat elősütjük.
Ezután áttesszük egy kisebb tepsibe, és 10 perc alatt - nagyjából ennyi idő alatt készül el a kelkáposzta is - 170 fokos sütőben készre sütjük őket. A tálalásnál a tányér közepén elrendezzük a kelkáposztát, és a tetejére teszünk egy-egy hússzeletet.
Jó étvágyat kívánunk!