Csirke tonhallal

Hozzávalók

20 dkg aprított tonhal (konzerv), 2 db nagyobb egész csirkemell, 3 fej hagyma, 1 db tojás, 1 evőkanál mustár, só, bors, 30 dkg burgonya, 3 db paradicsom, fél fej jégsaláta, ecet, cukor,  fél köteg petrezselyem, 5 dkg vaj

 

Csirke tonhallal

Csirke tonhallal

 

A csirke tonhallal recept elkészítése

 

A tonhalat lecsepegtetjük, és keverőtálba tesszük. Egy fej vöröshagymát nagyon finomra vágunk, és a tonhalhoz adjuk. Teszünk még hozzá mustárt, sót, pici borsot, tojást.

A csirkemelleket félbevágjuk, majd kinyitjuk. A nyitott szeleteket kiklopfoljuk, bekenjük a tonhalkrémmel, és feltekerjük. Kivajazott alufóliába betekerjük, megsütjük.

 

2

2

 

A burgonyát megfőzzük, és hagyjuk kihűlni. Cukorból és ecetből vízzel, kevés sóval salátalevet készítünk. Belerakjuk a karikára vágott vöröshagymát, a karikára vágott paradicsomot és a karikára vágott főtt burgonyát. A hűtőben pár órát állni
hagyjuk.

A salátát vékony csíkokra vágjuk, és egy tányérra helyezzük. Rátesszük a lecsepegtetett burgonyasalátát, és mellé helyezzük a fóliából kibontott húst, így tálaljuk.

Egy másfajta tonhalas receptet itt találnak!

Jó étvágyat kívánunk!

Cím
recipe image
Recept neve
Csirke tonhallal
Szerző neve
Publikálás dátuma
Előkészület ideje
Főzés ideje
Elkészítés ideje


Comments are closed.