Karaj zsályás olajban pácolva

A karaj zsályás olajban pácolva recept hozzávalói

1,2 kg csontos borjúkaraj, talpcsont nélkül, csak a bordacsonttal, 1 csokor zsálya, 3-4 dl olaj, só, fehérbor

Karaj zsályás olajban pácolva

Karaj zsályás olajban pácolva

A karaj zsályás olajban pácolva recept elkészítése

 

Ez a recept most kifejezetten a hús sütéséről szól, nem csak otthon, a konyhában, hanem a szabadban is elkészíthetik - úgy még jobb lesz. A csontos húsok előnye, hogy a hús íze egészen más lesz, nézzék meg, és próbálják is ki így!

A csontról egy éles késsel lekaparjuk a csonthártyát, így szebb lesz a sütés után. A csontos borjúkarajhoz aktuális árat itt találnak.

A zsályaleveleket száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk, majd a hússal együtt annyi olajba rakjuk, hogy éppen ellepje. 2-3 napig hűtőben pácoljuk.

Sütés előtt kivesszük az olajból, lecsepegtetjük. Sózzuk, majd azok, akik szeretik, kevés zúzott fokhagymával elkevert hideg vízzel megkenegethetik. Ezt a sütés teljes ideje alatt lehet alkalmazni.

A hús akkor sült meg, ha a csont mellett is kifehéredik. Arra figyeljenek, hogy ne süssék át teljesen, mert hajlamos nagyon kiszáradni. Ha úgy adódik, csontos sertéskarajból is készíthetik, de borjúval lesz az igazi, próbálják ki, meglátják!

 

Itt egy másfajta karaj recept, természetesen Mit főzzünk ma? videóval, nézzék meg ezt is!

 

No és persze a zene, most sem maradhat el, jó recepthez jó hangulat dukál, ebben sokat segít a ritmus is.

Ha szeretnének még válogatni további húsos receptek között, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában megtehetik. Nézzenek körül, válogassanak, és válasszák ki a mai hangulatokhoz leginkább passzoló receptet.

Ha szeretne még további receptek között böngészni, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában teheti meg. Nézzen körül, válassza ki a mai hangulatának megfelelő receptet, és készítse el!

Ha megtetszett a recept, de akkor is szeretne egy jó sütit készíteni, amikor kevés az ideje? Egyszerű, gyors sütirecepteket is talál itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában, nézzen körül! Várjuk vissza holnap is!

Jó étvágyat kívánunk!

Cím
recipe image
Recept neve
Karaj zsályás olajban pácolva
Szerző neve
Publikálás dátuma
Előkészület ideje
Főzés ideje
Elkészítés ideje


Comments are closed.