Saláta pulykamellel, kivivel

A saláta pulykamellel, kivivel recept hozzávalói

70 dkg pulykamellfilé, só, frissen őrölt bors, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál dijoni mustár, 0,7 dl olívaolaj, 6 db kivi, 1 kisebb fejessaláta

Az öntethez:

2 dl majonéz, 1 kis pohár natúr joghurt, só, porcukor, friss citromlé, 1 csokor friss citromfű

Saláta pulykamellel, kivivel

Saláta pulykamellel, kivivel

 

A saláta pulykamellel, kivivel recept elkészítése

 

Jó dolgozni a pulykával, remek hús, és többféleképp felhasználható. Most, mondjuk úgy, salátát készítünk belőle, persze egy egyszerű salátánál azért ez több lesz. Hogy miért is? Nézzék meg, készítsék is el így! Nem hiányoznak a receptből a megszokott apró trükkök sem.

A pulykamellfilét hosszában három egyforma csíkra vágjuk, sóval, borssal, a zúzott fokhagymával, a mustárral bekenjük, és lefóliázva 2-3 órára hűtőbe tesszük pácolódni. A pulykamellhez aktuális árat itt találnak.

Ezután olajozott tepsibe fektetjük, meglocsoljuk az olívaolajjal, és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütjük.

Ha elkészült, kihűtjük, és a meghámozott kivivel együtt vékony szeletekre vágjuk. A lollo rossot leveleire szedjük, megmossuk, és leszárítjuk. A lollóhoz aktuális árakat itt találnak.

Az öntethez a majonézt a natúr joghurttal simára keverjük, és sóval, kevés porcukorral, friss citromlével, az aprított citromfűvel ízesítjük.

Végül lehűtjük, majd tálaláskor az előkészített pulykát, kivit salátával bélelt tányérra fektetjük, és meglocsoljuk a hideg citromfüves öntettel.

 

A citromfű remek fűszer, sokféleképpen felhasználható, itt adunk egy másik példát rá, nézzék meg ezt is!

 

Jó böngészést a Mit főzzünk ma?-videók között, itt! Ha szeretnének még válogatni további húsos receptek között, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában megtehetik. Nézzenek körül, válogassanak, és válasszák ki a mai hangulatokhoz leginkább passzoló receptet.

Ha szeretne még további receptek között böngészni, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában teheti meg. Nézzen körül, válassza ki a mai hangulatának megfelelő receptet, és készítse el!

Szeretnének egy jó sütit is készíteni még? Ez sem jelenthet problémát, nézzenek körül itt, válogassanak kedvükre. Válasszanak egy jó receptet, és készítsék is el!

Jó étvágyat kívánunk!



Comments are closed.