Szűzpecsenye fűszervajjal, salátákkal

A szűzpecsenye fűszervajjal, salátákkal recept hozzávalói

50 dkg sertésszűz, só, bors, majoranna, vaj, zöldségek ízlés szerint, fűszervaj, saláták

Szűzpecsenye fűszervajjal, salátákkal

Szűzpecsenye fűszervajjal, salátákkal

 

A szűzpecsenye fűszervajjal, salátákkal recept elkészítése

 

Vannak olyan receptjeink, mint például ez, amikor az inspirációt tartjuk a legfontosabbnak, vagyis nem határozunk meg mindent, van, amit Önökre bízunk. Jelen esetben a zöldségeket. A másik érdekesség, hogy a recept teljes egészében mikróra van optimalizálva, azaz nem lesz szükség más eszközre. Nézzék meg, hogyan készül, és természetesen készítsék is el így otthon!

Most azzal kezdünk, hogy a szűzpecsenyét daraboljuk, egyenként körülbelül 4 dekás tönkökre, ujjnyi vastagra, majd egy kicsit klopfoljuk. Fűszerezzük sóval borssal, majoránnával, és fokhagymagerezddel. A szűzpecsenyéhez aktuális árat itt találnak.

A crisptálat kivajazzuk, 750 watton kb. 2 percig hevítjük, majd megsütjük rajta a fűszerezett sertésszüzeket. Ez kb. 5 percet vesz igénybe, addig elő tudjuk készíteni a zöldségeket.

Úgy terveztük, hogy ez egy haladó recept, tehát nem határozzuk meg, milyen zöldségeket  használjanak, hiszen mindenkinek megvan a kedvence. Természetesen a legjobb mindig a szezonális zöldség, extra megkötés tehát tényleg nincsen. Egyetlen dolog, ami lényeges, hogy megfelelően daraboljuk fel, majd fűszerezzük előre a kiválasztott zöldségeket.

Amikor a szűzpecsenye egyik oldala megsült, megfordítjuk, és utána jöhetnek hozzá a kedvenc zöldségek. Így sütjük készre mindkettőt, ez kb. további 5 perc. Fűszervajat készíthetünk hozzá, és friss salátákkal tálalhatjuk. Ugye, mennyire egyszerű volt?

 

Egy másfajta szűzpecsenye receptet itt találnak, nézzenek rá erre is!

 

Ha szeretnének még válogatni további húsos receptek között, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában megtehetik. Nézzenek körül, válogassanak, és válasszák ki a mai hangulatokhoz leginkább passzoló receptet.

További recepteket, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában találnak. Nézzenek körül, válogassanak, és ha megtalálták a mai hangulatukhoz passzoló receptet, ne habozzanak, készítsék el!

Szeretnének egy jó sütit is készíteni még? Ez sem jelenthet problémát, nézzenek körül itt, válogassanak kedvükre. Válasszanak egy jó receptet, és készítsék is el! Természetesen várjuk vissza holnap is!

Jó étvágyat kívánunk!



Comments are closed.