Juhsajtos, kukoricás dödölle

A juhsajtos, kukoricás dödölle recept hozzávalói

40 dkg kukoricadara, 10 db közepes burgonya, 10 dkg vaj, 1 db vöröshagyma, só, 1 dl tejföl, 20 dkg juhsajt

Juhsajtos, kukoricás dödölle

Juhsajtos, kukoricás dödölle

 

A juhsajtos, kukoricás dödölle recept elkészítése

 

Azért az Európa és a világ ízei magyarul cél nem jelenti azt, hogy nem kalandozunk időnként (vagy minél többször) a remek magyar konyhában. Csodás példa a dödölle, itt egy remek verzió belőle. Nézzék meg, próbálják ki! És persze készítsék is el! Nem mellékesen, nagyszerűen használható köretként is, itt egy kiragadott példa.

Azzal kezdünk, hogy a burgonyát sós vízben megfőzzük, majd leöntjük a víz felét. Kb. 2-3 kanál kukoricadarát adunk hozzá, majd még egy kicsit főzzük. Amint megvan, lepényeket készítünk belőle.

Mindezek után a vöröshagymát vajon megpirítjuk, erre kerül rá a megformázott kukoricás dödölle. Ennél a résznél, a formázásnál nyugodtan használják az otthon megszokott formákat, hasonlóképpen a fasírthoz: ki kisebb, ki nagyobb lepényeket készít, mert nem vagyunk egyformák. Ez Önökre van bízva. Arra figyeljünk egyedül, hogy se túl kemény, se túl lágy ne legyen, aki a sütőt részesíti előnyben, abban is elkészítheti.

Tálaláskor szórjuk meg a lepényeket juhsajttal, ezzel fogja megkapni a végleges ízt. Ízlés szerint tegyünk mellé tejfölt, valamint salátát, paradicsomot is adhatunk még hozzá kísérőként. A juhsajthoz aktuális árat itt találnak.

 

Egy másfajta juhsajtos receptet itt tudnak megnézni.

 

Ha megnéznének húsos recepteket is, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában megtehetik. Nézzenek körül, válogassanak, és természetesen válasszanak, no meg persze készítsék is el!

Ha szeretnének még további receptek között válogatni, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában megtehetik. Nézzenek körül, válogassanak, és ha megtalálták a mai hangulatukhoz passzoló receptet, ne habozzanak, készítsék el!

Szeretnének egy jó sütit is készíteni még? Ez sem jelenthet problémát, nézzenek körül itt, válogassanak kedvükre. Válasszanak egy jó receptet, és készítsék is el! És ne feledjék, mi holnap is itt várjuk Önöket, jöjjenek!

Jó étvágyat kívánunk!

Cím
recipe image
Recept neve
Juhsajtos, kukoricás dödölle
Szerző neve
Publikálás dátuma
Előkészület ideje
Főzés ideje
Elkészítés ideje


Comments are closed.