Csirkés burrito

Hozzávalók, csirkés burrito

12 dkg finomliszt
12 dkg kukoricaliszt
1 kávéskanál só
1 kávéskanál sütőpor
2 evőkanál olaj
2-2,5 dl víz
1 db csirkemell
olaj

bors
pirospaprika
1 evőkanál méz
saláta
lilahagyma
káposzta
paprika
erős paprika
csicsóka
2 dl tejföl

2 cikk zúzott fokhagyma

 

Csirkés burrito

Csirkés burrito

 

Egy egészen részletes leírást itt találnak a burritóról, érdemes végigböngészni. Amit előzetesen, vagy készítés közben, vagy akár a burrito elfogyasztásakor lehet mesélni, az az a rövid sztori (vagy igaz, vagy nem), hogy a szamarak hátára úgy pakolták fel a holmikat, hogy textilbe tekerték azokat ugyanúgy, mint ahogyan a burritóba beletekerik a töltelékeket. Egy utcai árus nevezte el így, mert mindig szamárháton hozta-vitte a húsos ételt. Talán ezért is a "kis szamár" elnevezés, ezt jelenti ugyanis a burrito. A sztorit köszönjük a Wikipediának.

 

Most pedig következzen a csirkés burrito elkészítése - ahogyan az nálunk készül

 

Először a lapokat készítettem el, a hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrtam, letakarva hűtőbe tettem. A csirkét egyforma  csíkokra vágtam, meglocsoltam egy kevés olajjal, megszórtam a fűszerekkel, mézzel, jól összeforgattam, majd forró serpenyőben, minden oldalát megpirítottam.

A salátát megmostam, hagymát felkarikáztam, a káposztát, paprikát, csicsókát vékony csíkokra vágtam. A tejfölben elkevertem a sót, fokhagymát. A tortilla tésztát elosztottam 6 részre, majd mindegyiket egyenként, vékonyra kinyújtottam. Felforrósított teflonba (nem kell kikenni!) tettem, majd amikor kezdett felhólyagosodni, megfordítottam.

Ha szeretnék tudni, hogy hogyan készül a töltelék, látogassanak el az Ízek, zamatok oldalra! Itt pedig egy másik csirkés receptet találnak! 

Jó böngészést a Mit főzzünk ma?-videók között, itt! Édességre gondolt? Kattintson ide, nézzen körül! Húsételek között szeretne böngészni, csirkemell, pulykacomb, marha hátszín, sertéscomb? Nem probléma, széles a választék, nézzen körül itt! vagy talán egy jó leves? Itt lehet válogatni!

Ha pedig még tovább mennének, itt találnak sok-sok csirkemell receptet. Nézzenek körül, válasszák ki a mai hangulatuknak leginkább megfelelő receptet, és készítsék el! Természetesen várjuk vissza Önöket holnap is, új receptekkel, új receptvideókkal!

Jó étvágyat kívánunk!

Cím
recipe image
Recept neve
Csirkés burrito
Szerző neve
Publikálás dátuma
Előkészület ideje
Főzés ideje
Elkészítés ideje


Comments are closed.