Tésztaszívek csirkével, füstölt sajttal

A tésztaszívek csirkével, füstölt sajttal recept hozzávalói

50 dkg kenyérliszt, 3 db tojás, 5,5 g szárított élesztő, 1 jó kiskanál só, meleg tej, 4 dkg vaj

A töltelékhez:

30 dkg csirkemellfilé, 2 evőkanál olívaolaj, só, őrölt bors, 1 gerezd fokhagyma, 1 kis csokor friss majoranna, 1 kiskanál fűszerpaprika, 20 dkg füstölt sajt

Tésztaszívek csirkével, füstölt sajttal

Tésztaszívek csirkével, füstölt sajttal

 

A tésztaszívek csirkével, füstölt sajttal recept elkészítése

 

Húsos tészta készül ma, amelynek extrája, hogy a tésztát természetesen magunk készítjük el. A pikantériát most a sajt adja, nézzék meg, hogyan készül, és természetesen készítsék el Önök is így otthon!

Azzal kezdünk most, hogy a kenyérlisztet kelesztő tálba szitáljuk, majd hozzáadunk két tojást, a szárított élesztőt, a sót, és annyi meleg tejet, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk. Ezután meglocsoljuk az olvasztott vajjal, hólyagosra dagasztjuk, majd ezután  konyharuhával letakarva langyos helyen a duplájára kelesztjük.

Közben a töltelékhez a csirkemellfilét apróra vágjuk, forró olívaolajon megpirítjuk, majd sóval, borssal, az aprított majoránnával fűszerezzük, végül megszórjuk a fűszerpaprikával. A füstölt sajtot kicsi kockákra daraboljuk. A csirkemellhez aktuális árat itt találnak.

A megkelt tésztát lisztezett deszkán 3 mm vastagra nyújtjuk, és 8 centis szíveket vágunk belőle. A tésztaszívek felére ráhalmozzuk a pirított csirkét, a sajtot, a széleket megkenjük vizes ecsettel, utána befedjük a másik tésztaszívvel. Ezek után a széleket összenyomjuk, egy villával kicsit megdíszítjük, majd sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük. Újból kelesztjük, megkenjük a felvert tojással, és 180 fokos sütőben pirosra sütjük.

Azon melegében tálaljuk.

 

Egy másfajta tésztás receptet itt találnak, nézzék meg ezt is!

 

Jó böngészést a Mit főzzünk ma?-videók között, itt! Ha szeretnének még válogatni további húsos receptek között, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában megtehetik. Nézzenek körül, válogassanak, és válasszák ki a mai hangulatokhoz leginkább passzoló receptet. Várjuk vissza Önöket holnap is!

Ha szeretnének még további receptek között válogatni, itt, a Mit főzzünk ma? recepttárában megtehetik. Nézzenek körül, válasszák ki, amelyik legjobban tetszik ma, vagy akár holnap, és készítsék is el!

Szeretnének egy jó sütit is készíteni még? Ez sem jelenthet problémát, nézzenek körül itt, válogassanak kedvükre. Válasszanak egy jó receptet, és készítsék is el!

Jó étvágyat kívánunk!



Comments are closed.