Zelleres lecsós borda

 

A zelleres lecsós borda hozzávalói

8 vékony szelet, kicsontozott rövidkaraj (60 dkg), 30 dkg póréhagyma, 2-2 sárga és piros húsú paprika, 30 dkg paradicsom, 4 vastag szár szárzeller zöldjével, só, bors, 4 evőkanál  olaj, 1 kiskanál pirospaprika

 

Zelleres lecsós borda

Zelleres lecsós borda

 

Ez az étel gyerekkorom kedvencei közé tartozott, szüleim, nagyszüleim sokszor és szívesen készítették. Ma már én készítem ezt az ételt gyerekeimnek, és nagyon örülök, hogy ők is hasonlóképpen szeretik, remélem, Önök is így lesznek vele!

A hússzeleteket leöblítjük, felitatjuk róluk a vizet, majd folpackkal betakarva kissé kiverjük. Bár a rövidkaraj mindennek nevezhető, csak ritkaságnak nem, azért biztonság kedvéért adunk hozzá ártájékoztatót, biztos, ami biztos!

A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. A póréhagymát felkarikázzuk, a paprikákat 2-3 cm-es szeletekre-csíkokra vágjuk. A paradicsomokat 2 percre forró, majd hideg vízbe dobjuk, meghámozzuk, és vékony gerezdekre szeljük. A zellerszárakat felkarikázzuk, a zöldjüket (néhány szép levél kivételével) nem túl finomra aprítjuk.

A hússzeleteket meghintjük sóval és borssal, mindkét oldalukat pirosra sütjük a felforrósított olajban, félretesszük. A zsiradékban megfonnyasztjuk a pórét, elkeverjük a pirospaprikával, felöntjük fél dl vízzel, kissé megsózzuk, 2-3 percig forraljuk.

A póréhoz adjuk a paradicsomot, paprikát, a zellert és a zellerzöldet, majd fedő alatt, mérsékelt tűzön 15-20 percig főzzük. Beletesszük - ágyazzuk a hússzeleteket, ízlés szerint utánasózzuk, borsozzuk, jól összeforrósítjuk.

A húst tálra rendezzük, bevonjuk a zelleres lecsóval, és a félretett zellerlevelekkel díszítve kínáljuk. Tejszínes burgonyapüré, petrezselymes újburgonya, párolt rizs illik hozzá.

Itt találnak egy másik lecsós receptet!

Persze, hogy a fenti lecsó egy kicsit másképpen készül, mint ez az étel, de benne van a pakliban, hogy valami másra is kíváncsiak lennének. Igaz? Semmi gond, itt egy teljesen más típusú receptajánlat, nézzék meg ezt is!

Jó étvágyat kívánunk!

Egy rövid ajánlót engedjenek meg nekünk: böngésszék bátran a mitfozzunkma.hu oldalt, mert, ahogy mondani szoktuk, nincs 60 000, de még 20 000 receptünk se, mert minket nem a mennyiség, hanem a minőség vezérel:). No meg persze az alapgondolatunk: Mit főzzünk ma? - Európa és a világ ízei magyarul. Köszönjük a figyelmet, böngésszenek bátran!

Cím
recipe image
Recept neve
Zelleres lecsós borda
Szerző neve
Publikálás dátuma
Előkészület ideje
Főzés ideje
Elkészítés ideje


Comments are closed.